KépregényTár és - Galéria

KépregényTár és galéria nyílt 2021. augusztus 3-án a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Olvasótermében!

 

VIDEÓ A MEGNYITÓRÓL

KÉPEK A KÉPREGÉNY TÁRRÓL

Könyvtárunk már évek óta kiemelt figyelmet fordít a képregény, a könyvillusztráció és a karikatúra történetének bemutatására és jelenlegi helyzetének látogatóinkkal való megismertetésére.  Nyíregyháza város általános és középiskoláival, valamint a Nyíregyházi Egyetemmel együttműködve olyan közösségi teret alakítottunk ki, amely lehetővé teszi, hogy a fiatal korosztályt behozzuk intézményünkbe és kulturált keretek között képzőművészeti és irodalmi élményeket nyújtsunk részükre.

Ezt a tevékenységünket tovább folytatva és bővítve, önálló galériát alakítottunk ki, ahol képregény alkotók, illusztrátorok és animációs rendezők munkáiból hozunk létre kiállításokat, közönségtalálkozókat.

A rendezvényeink alkalmával látogatóink személyesen ismerkedhetnek meg az alkotókkal és alkotói módszereikkel.

Érdeklődve figyeltük, hogy az utóbbi években nagymértékben megnőtt a fiatalok igénye a képregények iránt és könyvtárunkban is többen keresték az újonnan kiadott köteteket. Ezt felismerve, már korábban is szereztünk be képregényeket.

A KépregényTár megvalósításában kulcsszerepe volt Kertész Sándor grafikus művésztanárnak, akinek munkásságát 2022-ben Korcsmáros Pál-díjjal ismerték el. Szakmai támogatása és ötletei nyomán fogalmazódott meg bennünk egy önálló „képregénytár” létrehozása.

A KépregényTár ünnepélyes megnyitóját követően KÉPEK-REGÉNYEK-RÉTEGEK Halmi Zsolt grafikusművész kiállítása nyílt meg, aki bemutatta, hogyan készíti képregényeit a hagyományos rajzokból kiindulva a digitális technikák alkalmazásával. A kiállítás vendégei egy kötetlen beszélgetésnek lehettek részesei.

Azóta rendszeresen szervezünk “képregényes” programokat, kiállításokat, melyre szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.

Nagy sikere volt a 2022 nyarán megszervezett képregény tábornak. A táborba érkező gyerekek hasznosan tölthették el a nyáriszünet egy részét, megismerkedve a képregénykészítés elméletével és gyakorlatával, neves szakemberek segítségével.

A KépregényTár rendezvényeit a média és a sajtó is rendszeresen nyomon követi.
A teljesség igénye nélkül, néhány kiemelt hír:

Pókember-generáció a könyvtárban: készül a Képregénytár a Móricz Zsigmond könyvtárban

KépregényTár – Új szolgáltatással gazdagodott a Móricz Zsigmond Könyvtár

Tábor a könyvtárban – A képregények barátai táboroznak a héten a Móricz Zsigmond Könyvtárban

A Képregénytár egész évben izgalmas programokkal várja az érdeklődőket

Nyári tábort szervezett a KépregényTár

Köszönjük az elinduláshoz kapott ajándék könyvcsomagokat a képregény kiadóknak és támogatóinknak!

Szeretettel várunk, minden érdeklődőt!

 

Segíthetünk valamiben?

Mondja el véleményét, adjon tanácsot könyveinket illetően, kérdezzen tőlünk bizalommal!