Elie Wiesel Romániában született amerikai zsidó író. 1986-ban Nobel-békedíjat kapott.
A könyv, amit ajánlani fogok, nem könnyű olvasmány, sőt felkavaró. Mély érzelmeket és gondolatokat ébreszt az olvasóban. A főhős Elisa, aki megmenekült a buchenwaldi koncentrációs táborból, elhatározta, hogy Párizsban megtanul franciául, majd a Sorbonne-on fog filozófiát hallgatni, hogy megfejtse Isten mibenlétét. Még tanulmányai megkezdése előtt rábeszélik, hogy menjen Palesztinába harcolni a zsidó nép érdekében az arabok ellen. Érvelése szerint valahányszor zsidókat mészárolnak, a világ szót se veszteget rá. Húsz évszázados történelmük mást se bizonyít. Nem áll melléjük senki, csak magukban bízhatnak. „Ha igazságtalanná, embertelenné kell válnunk, hogy kiűzzük azokat, akik velünk igazságtalanok és embertelenek, ám legyen. Nem öröm nekünk halált osztani. Mindmostanáig az áldozat szerepét vállaltuk, mától a hóhérét.” A tíz parancsolat szentsége minden hithű zsidó számára szent, de ő megszegi ezt a törvényt és renegát lesz. „Olyanok leszünk, mint mindenki más.”
Elisa feladata egy angol tiszt kivégzése másnap reggel, azért, mert az angolok egy zsidót fognak kivégezni ugyanekkor. A fiúnak egy teljes éjszaka áll rendelkezésére, hogy felkészüljön, hogy magára öltse a hóhér szerepét. Lassan telnek az órák, s ő nem csupán fájdalmas kétségeivel viaskodik, hanem a felfokozott várakozásban tanúnak vagy bírának megjelenő halottaival is, akikkel szemben – akár saját lelkiismerete előtt – meg kell védenie leendő tettét. Elisa tépelődése, készülése, izgalma alatt kialakulóban van egy kép erről a kiégett hitevesztett emberről, aki bár túlélte a borzalmakat, mély nyomot hagyott a lelkében, megmérgezve gyermeki személyiségét. Sulykolja magának, hogy háború van, ez a gondolat újra és újra hipnotizálja a fiút. Amikor az éjszaka folyamán előtörnek a képzeletéből a halott emberek, akik az előtte álló feladatról faggatják, nem érti, hogy jutott el idáig. Behálózták a gyengeségéért és kihasználták, de felmentést talál ideig-óráig a teher súlya alól. A lelkiismeret harca, a hazaszeretet, a hit és a meggyőződés tépelődése ez a könyv. A hajnal ezen a napon nem a fény diadala, hanem az éjszaka koronája: ebben az órában találkozik szemtől szembe a hóhér és áldozat, s egyszerű, tragikus párbeszédükben felszikrázik az ember sorsának vakító igazsága, s találkozik a történelemmel Izrael államának vérben fogant hajnala. A tett után áll az ablaknál, és mereng azon az önigazoláson ami annyira erőltetett. „Megnéztem, és torokszorító iszonyat jött rám. Az árnyfoszlányok alkotta éjdarabkának arca volt. Néztem, és megértettem iszonyodásomat. Ez az arc az én arcom.”