A könyv, amelyet szeretnék ajánlani, Helga Weiss életének megrázó hat évét mutatja be, aki kislányként szenvedi el a náci megszállás borzalmait.
A cselekmény a csehszlovák kormány által elrendelt mozgósítással kezdődik 1939-ben és 1945. május 21-én ér véget, amikor Helga édesanyjával visszatér Prágába.
Kilenc évesen már megtapasztalja a zsidókat ért megkülönböztetés okozta hátrányokat. Egyik dolgot a másik után tiltották meg nekik, sorra veszítették el a zsidó emberek állásaikat, nem mehettek a parkokba, uszodákba, sportklubokba. Helga nem járhatott tovább régi iskolájába, „árja” barátnőivel nem tarthatta a kapcsolatot, egy idő után pedig az is veszélyes volt, ha kilépett az utcára. Az őt ért hatásokról – Anna Frankhoz hasonlóan – feljegyzéseket készített, amiket egészen auschwitzi deportálásáig folytatott.
1941. december 7-én hagyja el a szülői házat, amikor is szüleivel együtt először a Vásárpalotába kellett menniük, majd a vonat a terezíni gettóba viszi őket, ahol bámulatos éleslátással örökíti meg családja mindennapjait: a nyomorúságos életkörülményeket, az éhezést és a kivégzéseket – csakúgy, mint a legrosszabb helyzetekben is létező örömöt és reményt. Édesapját – akit soha többé nem látott – később egy másik gettóba vezényelték.
Mielőtt elhagyta volna a terezíni tábort, feljegyzéseit és rajzait a tábor nyilvántartó részlegénél dolgozó nagybátyja gondjaira bízta, aki egy téglafalba rejtette a papírokat. A dokumentumok a háború végével, csodával határos módon előkerültek.
1944-ben kerülnek Auschwitzba édesanyjával, ahol a megérkezéskor szétválogatták az embereket, ki jobbra ki balra került és Helga számolta, hogyha 18 évesnek mondja magát, akkor együtt maradhat az édesanyjával. Aki jobbra került, az megmenekült a gázkamrától. Később a freibergi és a mauthauseni koncentrációs táborba kerültek egy időre. Ezekben a táborokban nem folytathatta a naplóírást, az itt elszenvedett borzalmakat később írta meg.
1945 májusában, annyi megpróbáltatás után érkeztek vissza Prágába. Megrázó és torokszorító sorokkal zárul a napló:
„…1945. május 21-e, éjszaka a Wilson pályaudvar peronja. Az óra háromnegyed kettőt mutat. Állok az ablakban, és meleg kövér könnycseppek gördülnek végig az arcomon. Az öröm és a boldogság könnyei. Végre Prága az áhított Prága. Végre itthon.“
A könyv elején a zsidó kislány útját bemutató térképet, illetve a terezíni gettó alaprajzát találjuk, a kötet végén pedig egy harminc oldalas interjút, melyet Neil Bermel, a kötet angol fordítója készített 2011 végén Helgával. A beszélgetésben választ kaphatunk arra is, miért döntött úgy, hogy naplót fog írni, miért rendszerezte, és adta ki könyv formájában ezeket az írásokat, valamint a családjáról és a háború utáni életükről is beszél.
Az utolsó oldalakon fényképeket láthatunk a Weiss-családról, a gettóbeli életről és Helga korabeli rajzait is itt találjuk. Édesapja bíztatására készítette rajzait: „Rajzold le, amit látsz!”
Sorban állás a konyha előtt (1942-ben)
Az 1929-es születésű Helga Hosková-Weissová a háború után festészetet tanult, a XX. század második felében képzőművészként és íróként tevékenykedett. Munkáját számos díjjal jutalmazták. Két gyermeke és három unokája van, jelenleg Prágában a régi szülői házban él, ahonnan annak idején elhurcolták. Az írónő saját bevallása szerint kiegészítő magyarázatokat illesztett a napló egyes fejezeteibe, hogy az olvasó számára jobban érthető legyen.
Naplóját unokáinak illetve minden fiatalnak ajánlja, abban a reményben: „… hogy eleven emlékezetükben őrzik meg a múltat, s hogy sosem tapasztalják meg azt, amit az én nemzedékem átélt.”.
A Terezínbe, majd Auschwitzba deportált tizenötezer csehországi zsidó gyerek közül csak száz élte túl a holokausztot. Helga Weiss volt a túlélők egyike. Naplója megrázó és szívszorító olvasmány.
Helga Weiss 2011-ben