A nyár a nagy zenei fesztiválok évszaka, rengeteg fesztivál született meg vagy lett egy szűk kis létszámú rendezvényből országos fesztivállá az utóbbi években Magyarországon a nyári hónapokban. A legismertebb fesztivál a mai nevén a “Sziget”, ez a rendezvény az utóbbi tíz évben gyakorlatilag a külföldiek paradicsoma lett, manapság már kisebbségbe szorult a magyar közönség. A másik ilyen nagy rendezvény az EFOTT, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai találkozója, mint a neve is mutatja itt nem csak zenéről van szó, bár az utóbbi időben a programok nagy része az együttesekhez illetve a zenéhez köthető. A másik már csak a nevében célozza meg a felsőoktatásban résztvevő hallgatókat: a Campus fesztivál, ami elég fiatal a többiekhez képest. Van még elég sok fesztivál, ami jellemzően ugyanazon a jól bevált területen ismétlődik évről évre, ilyen például a Hegyalja, vagy a Volt fesztivál csak a két legnagyobbat említve a Sziget után, amely szintén évről évre ugyanott található. Nem olyan régen láttam egy statisztikát, amely a rendezvények látogatószámát hasonlította össze az előző évivel összevetve és itt vagy stagnált vagy csökkent a látogatószám, egyedül az EFOTT-nak sikerült a majdnem 90 ezres látogatószámmal növekedést produkálnia. Bár a fesztiválokon fellépők zenei stílusa sok helyen egy jól meghatározott irányt mutat, azért a nagyobbak ritkán teszik le a voksot egyetlen stílus mellett, ami érthető is, hiszen egy-egy zenei stílus követői jóval kevesebben vannak, mint egy vegyes felvágott, mindenféle stílust külön-külön képviselő előadók közönsége. Persze vannak olyan stílusok is, amelyek ma már divatosak és elég nagyszámú közönséget vonzanak ahhoz, hogy akár egy másik fesztiválból kiváljanak, ilyen például a Balaton Sound, amely a Szigetből nőtte ki magát egy önálló, ma már százezres nagyságrendű rendezvénnyé.
Saját tapasztalataim alapján két fesztivált ismerek mélyebben, az egyik az igen nagy múltra visszatekintő EFOTT, amit minden évben a szervezők próbálnak az ország más-más helyein rendezni, lehetőség szerint valamilyen vízfelület közelében. A másik pedig a Campus fesztivál, ami minden évben ugyanott Debrecenben, a Nagyerdőben található. Hangulatilag igen meghatározó az, hogy a két helyszínt két különböző korosztály látogatja. Míg az EFOTT látogatóit 99%-ban be lehet szorítani a 18-25 éves intervallumba, addig a debreceni fesztiválon szinte minden korosztály megtalálható, és bár valószínűleg itt is a 18-20 éves csapat a fő összetevő, egy-egy koncerten a látottak alapján könnyen el tudom képzelni, hogy a 30-40-es korosztály van többségben. Az EFOTT ráadásul tényleg megmaradt a felsőoktatás fesztiváljának, akik itt vannak, azok vagy korábban vagy az adott időben egy-egy oktatási intézményhez tartozónak érezték magukat. Az EFOTT-ra jellemző még a sokszínűség, a szervezők próbálnak teljesen másfajta lehetőségeket is biztosítani a zenén kívül, a Campuson ez talán nem nagyon sikerül, bár ott is van mindenféle sátor, de jellemzően csak jelzésértékűen vannak az együttesek mellett. A fesztiválokra jellemző még, hogy megpróbálják azokat valamilyen vízfelület mellé szervezni, a felsőoktatási rendezvény esetében ebben az évben a Velencei tavat jelölték meg a szervezők helyszínnek. A debreceni helyzet bonyolultabb, mivel semmiféle természetes víz nem áll rendelkezésre a helyszínen, így a jegy mellé minden évben valamiféle strand belépő kedvezmény is jár. A zenei stílusok mindkét helyen igen változatosak voltak, nagyon sok együttes fellépett mindkét rendezvényen is. A szűk keresztmetszet ebben az évben a Tankcsapda, Quimby, Road, Bëlga, Jurij stb, együttesek; a sort lehetne még folytatni, hiszen nem csak a húzónevek voltak ugyanazok, hanem nagyon sok kisebb együttes is megjelent mindkét helyszínen. Az eltérések a régebbi mára már fényüket vesztett formációkban kereshetőek, ilyen volt például a Republic, amely csak a Campuson lépett fel, vagy az UFO együttes, amely meg csak az EFOTT-on szerepelt. Érdekes módon megfigyelhető, hogy olyan nevek is megjelentek, akik jó pár évet kihagyva a karrierjükben újra beálltak a színpad fényei alá, arra építve, hogy az egykori közönségük – akik akkor még csak gyerekek voltak, mára pedig felnőtté váltak – ugyanúgy megmaradnak közönségnek, hiába másfajta, a mai divatnak megfelelő szerepkörben tűnnek fel ismét. Az egyik ilyen nagy visszatérő: Dévényi Tibi Bácsi, ahogy a műsorfüzetekben szerepelt. Még egy meglepő tendencia, hogy olyan nevek is feltűntek a két fesztiválon, akik igazán a fesztiválozók nagyszüleinek lehettek ismerősök, erre a legjobb példa: Korda György és Balázs Klári, akik igazán a 1970-es években kezdték el a karrierjüket, amikor a fesztiválozók szülei még csak gyerekek voltak, tehát a nagyszülők inkább jobban emlékeznek rájuk. A külföldi zenekarok viszont vagy az egyik vagy a másik helyszínre érkeztek, itt valószínűleg a költségek domináltak, egy távoli országból nem nagyon éri meg kétszer is eljönni egy szezonban Magyarországra. A rendezők előrelátásának köszönhetően a Velencei-tónál nagyon sok koncertsátor volt, ezek általában olyan 300-600 főt befogadni képes sátrak voltak, így a kisebb zenekarok sem érezték magukat kényelmetlenül, hiszen csak egy 100 főt megmozgató együttes közönsége szinte eltűnik egy nagyobb színpad előtt, míg egy ilyen sátorban akár tömegnek is tűnhet. A sátrak azért is bizonyultak jó választásnak, mert a fesztiválok ideje alatt voltak olyan napok, amikor egészen erősen esett az eső. Az esős időszak megtette a hatását: nem volt olyan sátor, ami ne lett volna tele emberrel, így sok esetben a fellépők is csodálkoztak, mert nem ekkora tömegeket láttak eddig maguk előtt. Az együttesek kitartására jellemző, hogy a viharok miatt többször is jelentkező áramszünetek ellenére folytatták az előadásukat az EFOTT sátraiban. A két helyszín adottságai miatt a zenei fellépők előtt más kulturális események voltak a jellemzőek, a tó mellett színházi előadások színesítették a műsort, a Nagyerdőben pedig mozifilmek mentek a hajnali órákban. Színesítették még az irodalmi sátrak a műsorokat, itt írókkal és költőkkel lehetett beszélgetni, illetve előadásokat lehetett hallgatni kortárs művészektől, ez inkább a Campusra volt jellemző. Mindkét helyen volt Civil falu, ahol a különböző országos és helyi szervezetek mutatkozhattak be.
A rendezőknek persze sokkal több feladatuk is volt az EFOTT-on, mint a Campus-on a rengeteg egyéb program miatt és annak köszönhetően, hogy a helyszín befogadóképességét túlságosan elszámolták, így napról napra kellett újabb sátrazó helyeket kijelölni. A Campuson a helyiek voltak többségben, akik minden nap hazamentek és másnap újra sorba álltak a bejutásért, ami nem egyszerű egy ilyen fesztiválra, hiszen tételesen átnéznek minden csomagot és mindenkit, hogy ne lehessen semmiféle olyan meg nem engedett eszközt bejuttatni a helyszínre, amit kockázatosnak véltek a szervezők. A fizetés is kétféleképpen zajlott a két helyszínen, az EFOTT-on csak a fesztivál idejére működő kártyákkal lehetett vásárolni, és elég nehézkesen lehetett rá pénzt tölteni, míg a Campuson maradtak a hagyományos módnál, tehát mindenki készpénzzel, illetve néhány helyen bankkártyával is tudott vásárolni. Most felmerül bennünk, hogy mégis miért kellett fizetni, ha már egyszer megvettük a napi vagy heti jegyünket. A Campuson a fizetés a büféknél csapódott le, ahol mindenféle italt és ennivalót lehetett beszerezni, a Velencei-tónál ez annyiban bővült, hogy rengeteg szórakozási lehetőség jelent meg pluszban, amiért fizetni kellett. A teljesség igénye nélkül néhány program: borkóstolás, paintball, vízibicikli kölcsönzés, blobbing, bungee jumping stb… Ezeken kívül rengeteg sportolási lehetőség volt ingyenesen a tó mellett, volt kondipark, biciklis versenyek, strand-röplabda, foci stb.
Nagyon sok cég jelent meg az EFOTT-on, különböző ajándékokat osztogattak, illetve bizonyos összegyűjtött kupakokért vagy műanyag poharakért, ajándékokat adtak, és ingyenesen lehetett kipróbálni az amúgy pénzbe kerülő szolgáltatásokat – ez hiányzott a Campusról.
Összefoglalva: nekem az EFOTT sokkal hangulatosabb volt és szervezettebbnek is tűnt a rendkívül sok egyéb program miatt is.
