Sántha Attila erdélyi költő 1968-ban született. 1994-ben ő indította el az Előretolt helyőrség c. folyóiratot, mely később könyvsorozattá alakult. A folyóirat s a köré csoportosuló írók az un. transzközép irodalom megvalósítását tűzték ki célul. A transzközép irodalom irányelvei – egyebek közt – a tematikai érdekesség és a befogadói izgalmasság; a hivatalosított irodalmi-művészeti érték-rendszerek átvilágítása s kiegészítése; humor, szellemesség és önirónia. Szellemi mestereik: Villon, Faludy György, Rejtő Jenő. A sorozatnak az elmúlt 20 évben közel 100 kötete jelent meg.
E sorozatban jelent meg a transzközép irodalom zászlóvívőjének Razglednicák. c. kötete 2013-ban, ám aki a korábbi Sántha Attilát keresi benne, aki programszerűen kívánta meghökkenteni az olvasót, ezúttal csalódni fog. A vékony verseskötet elbeszélő versekben eleveníti meg családja történetét, szüleit, nagyszüleit, dédszüleit, kiknek sorsát kivétel nélkül meghatározta a történelem, a két nagy háború.
Két részre oszlanak a versek. Az első rész címe: Razglednicák. A képeslap jelentésű szerb szót Radnótitól ismerjük, ő saját golgotájának állomásait örökítette meg ilyen cím alatt. Ebben az értelemben írja kilenc razglednicáját Sántha Attila is - nagyapja nevében -, aki mindkét háborúban harcolt, s a második után az arhangelszki munkatáborban „tifuszban halt meg vagy éhen / vagy egy kancsukától”. A feleséghez írt képeslapokban finoman köszönnek vissza közismert nagy versek a magyar és világirodalomból: József Attila, Juhász Gyula, Dante, Dsida Jenő „Kövér cseppek indultak homlokomról, / s végigcsurogtak gyűrött arcomon”
A második rész címe: A szükségét végző falu. „Nagyapám a fronton harcolt, / nem volt, hogy megvédje nanyámat, / mikor az angolok repülőből / bombázták a szükségét végző falut”. Nagyanyját negyvenhárom éves korában, ereje teljében ölte meg a bomba. Férje „Rákosijános nagyapám” túlélte őt, bár nem tudott róla, de haza nem tért „Nyilasok fogták el, / a csapatból kiállítottak egyet, / fejéhez fogták a pisztolyt, lője le / elrettentésül kiszemelt nagyapámat. / Lelőtte. / Testét aztán felakasztották / egy út menti fára emlékeztetőül, / hogy így jár, / aki két háborút végigharcol / akármelyik oldalon.” Évekre rá falubelije „a kocsmában sírva mesélte, / mennyire fájt neki, hogy / ötgyermekes apát kellett lelőnie.” Rákosizsigmond dédapja „Dénes fiával együtt vonult be, / és ordította, kutya Szerbia, / majd ’16-ban, mikor az oláhok betörtek, / János fiát utánavitték. / Látta, mint Dénes fennakad / egy szögesdróton s lekaszabolják.” Lukácsmária dédanyja harminc évre rá halt meg, hogy az urát eltemette, örökös lelkifurdalás után, mert szombaton jött az ukáz, s ő vasárnap sütötte a kenyeret, amivel fiát és férjét a háborúba küldte. „Fiam, megvert engem az isten, / hogy vasárnap dolgoztam.”
Ebben az elbeszélő tónusban ismerünk meg még több családtagot és történetet, mintha a családi fényképalbumot nézegetve mesélnék az öregek sorsukat, történeteiket. Rákosidénes: „Ment, mert vitték, / tizennyolc évesen … Lehet, megismert valami olasz lányt, / ki szerette és friss cipót sütött neki, / de az is lehet, még szűz volt, / mikor a szögesdróton fennakadt.” S más falubeliek történetei: „S azt tudtad-e, szólt hozzám anyám, / hogy Tóth Feri bácsi / – tudod, a Dulló Erzsi apja – / az első háború után hat, / a második után négy évig volt Szibériában?” Egyszer mínusz ötven fokban álló napi botorkálás után bekéredzkedtek egy házba, s ott papolci székelyek főztek nekik puliszkát.
E második részt egy prózai szöveg vezeti be, melyben Kós Károly barázdált, megenyhült arcát és szavait idézi fel: „a legszebb életet éltem, amit el tudtam képzelni.” Sántha Attila is reményli: „Talán egyszer majd tudni fogom én is a boldogságot, talán egyszer az lesz, hogy így vagy úgy, de aki megszületett, révbe ér.”
Trifonovné Karajz Borbála
könyvtáros
