Rangos szerzők írásaiból állította össze az értékes, érdekes kötetet Tiszaszentmártonról, a Nyírség északkeleti csücskében fekvő községről Sallai József történész, Tiszaszentmárton szülötte. A szerzők többségében neves nyíregyházi szakemberek: történészek, múzeológusok, nyelvészek, etnográfusok, földrajztudósok.
A hely rendelkezik a három fontos adottsággal, melyek a megtelepedés feltételei: élelem, ivóvíz, életmentő menedék. Ez a magyarázata, hogy mindig is lakott hely volt, a magyarok betelepedése előtt is. Egy kis magaslaton már 1067-ben állt a kis kápolna, amely Szent Mártonról, az ókori Római Birodalom és a középkori Európa egyik legkedveltebb szentjéről kapott elnevezést (Szent Márton leginkább a köpenyjelenetről híres: a római birodalom Szombathelyen született tisztje a városkapuban didergő koldusra terítette köpenye felét), s az elnevezés a kápolnáról a köré telepedő településre is átszállt. A tiszaszentmártoniak méltán büszkék ezredéves nevükre.
A falu középkori története egyenlő urai, a Losoncziak, Forgáchok, Várdaiak, Csapiak egymással perlekedő történetével. A 16. században kis híján mezőváros lett, de a helyi vetélkedést végül Mándok nyerte meg, a Forgáchok ott építettek kastélyt a 18. században a szentmártoni vár köveiből. A várnak már nyoma sincs, gyönyörű temploma viszont felújítva, régi szépségében áll. „Nyír Pannonhalma” – Jósa András nevezte így a falu református templomát, utalva térbeliségére, s feltehető ősiségére. A templomot 14. századi források említik először, s lehetséges, hogy a hajdani kápolna helyén épült. Először a Losoncziakat követve, véglegesen 1700-ban tértek át a református hitre. A templom két legbecsesebb lelete egy egy kőtömbből faragott keresztelőmedence, s egy kicsi aranygyűrű Forgac Svsanna felirattal.
A falu urai között legismertebbek a Losoncziak, főképp az Antal és István nevű testvérek. Ezen Istvánnak volt a leánya Losonczi Anna, a szomszédos Balassa-birtok fiának, a költő Balassi Bálintnak múzsája. A szomszédság révén gyermekkoruktól ismerhették egymást, Bálint 3 évvel volt fiatalabb Annától. Annát azonban a kor szokásai szerint korán, 16 évesen férjhez adták a 39 éves Ungnád Kristófhoz, aki varasdi főispán volt. Anna időnként Horvátországban hagyva férjét, meglátogatta birtokait. Egy ilyen alkalommal találkozott Balassi Bálinttal, erre az időre datálódhatnak a klasszikus Júlia-versek. Ungnád halála után Forgách Zsigmondhoz ment nőül Anna, Balassi ezután belátta, hogy nincs értelme tovább remélni. A források rengeteg pereskedésének őrzik lenyomatát, egyesek kifejezett rossz hírének. Ecsedy Báthori István levelében ”cigány lotyónak, álnok kurvánénak” nevezi.
A további történelmi fejezetek rendkívül színesen számolnak be a falu népe mindennapi életéről is, egészen a 20. századig, mikor is a két világháború megszedte sok áldozatát.
Az egyház- és iskolatörténetet Sallai József foglalja össze, főképp a helyi református egyházközség gazdag dokumentációja alapján. Az iskola meglétéről 1805-ből származik az első adat, a kis nádfedeles házikó helyett 1896-ban építettek új iskolát a közel 100 gyereknek, akiket az 1907/8-as tanévben a tanító becenevükön írt be az osztálykönyvbe: Julcsa, Feri. Alig 10 év múlva már az új iskola is túltömött volt, újabb tantermet építettek, s innentől két tanító „pálcája alatt” folyt a tanítás. Az iskolát Balassi Bálintról nevezték el.
Révay Valéria a község helyneveit gyűjtötte össze, ezek rögzítése különösen fontos, amikor a régi gazdálkodás megszűnésével, elhalásával a régi határnevek is feledésbe merülnek.
Bodnár Zsuzsanna a falu néprajzát fejti ki, amely hasonló lehet sok más falu néprajzához, mert olvasva alig találok olyasmit, ami ne úgy lett volna az én szülőfalumban, a zempléni Károlyfalván is.
Sallai József, aki szentmártoni származású, a falu tájháza gyűjteményének kialakításában is nagy szerepet vállalt. E könyv összeállításával értékes, szép ajándékot adott szülőfalujának, írásban is rögzítve mindent, amit a falu múltjáról, történetéről, mindennapi életéről, helyi értékeiről, kis kuriózumairól tudni lehet, ami táplálhatja a falu mai lakóinak önismeretét, önértékelését, szellemi muníciót adva a fennmaradáshoz.
Trifonovné Karajz Borbála
könyvtáros
